Csütörtök, 2024-03-28, 4:44 PM
AC Milan
 
Főoldal

AC Milan himna

Kérdések
Ki nyeri az Európa-Ligát
Összes válasz: 17

Statisztika

Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

A Milan visszavásárolná a kispadra szorult Kakát

„Az én játékosom, az első perctől kezdve keményen edzett, s bár kevés meccsen kapott szerepet, elégedett vagyok vele” – nyilatkozta José Mourinhó Kakáról, akivel kapcsolatban a Marca korábban arról írt, hogy nem szerepel a portugál szakember hosszú távú terveiben.

„Ott lesz Zaragozában is, mellettem ül majd a padon. Nem titkolom, hogy Özil a kezdő, de elégedett vagyok vele, örülök, hogy olyan futballista ül mellettem, mint Kaká” – tette hozzá a szakember a Pintér Ádámék elleni mai bajnoki kapcsán.

A Milan vezetői ennek ellenére szívesen visszahoznák a csapat egykori sztárját, és hajlandóak lennének 15 millió eurót is áldozni az ügyletre, vagy második megoldásként kölcsönvenni a következő szezonra, amely után egy előre kialkudott árért – egyes információk szerint 20 millióért – végleg megvehetnék.

A megállapodásig azonban rögös út vezet, amely során több akadályt is le kell küzdenie a feleknek. Az első problémás kérdés a játékos magas fizetése, amit a Milan nem tud – vagy nem akar – megadni. Kaka jelenleg 9 millió euró keres a madridiaknál, amit a milánóiak 6 millióra szeretnének csökkenteni.

A másik gátló tényező, hogy nem csak a Milan érdeklődik a brazil aranylabdás iránt, akit a nyáron már kapcsolatba hozta a PSG-vel, az Arsenallal, valamint az Interrel is. Mindezek tetejébe Gallianiékat még az idő is sürgeti, hiszen már csak pár nap maradt az átigazolási szezonból, ami a jövő hét közepén lezárul.

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: dvsc15 (2011-08-29)
Megtekintések száma: 483 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Statisztika
Cikkeim [73]

Chat

Copyright MyCorp © 2024