Péntek, 2024-03-29, 12:11 PM
AC Milan
 
Főoldal

AC Milan himna

Kérdések
Ki nyeri az Európa-Ligát
Összes válasz: 17

Statisztika

Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

Allegri elismerte, hogy szerencsénk volt

A Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri az UEFA honlapján idézett nyilatkozata szerint elismerte, hogy volt egy kis szerencséjük a Barcelona elleni 2–2-es döntetlen elérésekor, és úgy nyilatkozott, a világ legjobb csapata ellen futballoztak.  „Ettől szép a futball, mert néha veszítesz, amikor nem érdemled meg, néha pedig nyersz, amikor nem szolgáltál rá – nyilatkozta Allegri. – A Barcelona a világ legjobb csapata, és nem adtuk fel egy kettőnél sem, megszereztük az egyik pontot. Ez erőt ad a bajnokságra is. Elég jól kezdtünk, de aztán a katalánok átvették a kezdeményezést. Hiába szorítottak be minket a kapunk elé, a gólokat leszámítva nagy helyzetbe nem kerültek. Jobban is játszhattunk volna, de nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy nem adta fel, és a hosszabbításban egyenlíteni tudott. Láttam a hibákat is, amelyeket ki kell javítanunk a jövőben. Nem nyílott játékosaim előtt elég tér, de keveset is tettünk ezért. Zlatan Ibrahimovic hiánya miatt nem változott a taktika és a játékstílus, mert egyszerűen pótoltam a svédet Antonio Cassanóval. Csapatom jól játszott, elégedett vagyok. Ne feledjük el, a világ legjobbjával csaptunk ma össze, és nem kaptunk ki” – tette hozzá a szakember.

Adriano Galliani is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést a Barcelona elnökének társaságában:

„Nagyon szerencsések voltunk. Mindenki láthatta, hogy 70 százalékban náluk volt a labda, de ez nem meglepő, hiszen a Barcelona szenzációsan tudja tartani a labdát, szinte lehetetlen elvenni tőlük. A védelem remekelt, különösen Nesta és Thiago Silva középen. Sok gondot okozott Dani Alves a szélen, de Emanuelson beállása után sikerült megoldani a problémát. Védekeztünk, de ez nem catenacio volt. Azért alakult így a mérkőzés, mert a Barca rákényszerített erre minket, muszáj volt hátrébb tolni a védekezést. Náluk a három támadó is mindig visszazár védekezni, hogy segítsen a középpályásoknak, ezért dominálnak. Minden játékosunk keményen dolgozik. A Barcelona elnöke mellett ültem a lelátón, ezért oda kellett figyelnem, hogy ne mozogjak és ne örüljek. Ez volt a legnehezebb dolog az életemben.”

Az utolsó pillanatban a Milan egyenlítő gólját szerző Thiago Silva szerint kissé idegesen játszott a csapata, és a futballista elmondta, sokat gyakorolták a szögleteket.  „Kicsit idegesek voltunk, de keményen dolgoztunk az egyenlítésért – nyilatkozta a Milan egyenlítő góljának szerzője, Thiago Silva. – Sokat gyakoroltuk a szögletrúgásokat, és ez meghozta a gyümölcsét egy fontos gól képében. Meg kell tartanunk jó formánkat, hiszen a bajnokságban a Napoli vár ránk. Ha a BL-ben így megy nekünk, odahaza sem lehet baj, bár a védekezésünkön javítanunk kell.”


A Barcelonát irányító Josep Guardiola szerint a Milan megmutatta, hogy az olasz csapatokban mindig benne van a gól. A katalán szakember Pato játékát külön kiemelte, akiről azt mondta, még Usain Bolt sem érte volna utol. „Összességében jól játszottunk, de néhány dologban még javulnunk kell” – értékelt Guardiola, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a megnyert trófeák okozta jóllakottságuk bizony rányomja a bélyegét az idénykezdetre.

„Sosem könnyű, ha az ellenfél középső középpályásai védővé válnak. Ha a Milannak a saját tizenhatosán belül kell védekeznie, akkor megteszi. A Milanban akkor is benne van a gól, ha nem játszik jól. Ez hagyományos erőssége az olasz csapatoknak – jelezte a Barcelona edzője, hogy az itáliai együtteseket sosem szabad lebecsülni. „A Milan a játékra született. Semmire sem mentünk a labdabirtoklással. Voltak dolgok, amelyek a kárunkra voltak, de gratulálnunk kell a Milannak és Patónak, aki hihetetlenül gyors, még Usain Bolt sem tudta volna megállítani” – tette hozzá Guardiola.

Víctor Valdés, a gránátvörös-kékek kapusa elmondta, csalódottak az eredmény miatt, és úgy véli, tanulniuk kell a mérkőzésből. „Ez nem olyan meccs volt, amely örömet szerez nekünk. Csalódottak vagyunk a döntetlen miatt, de nem szabad elkeserednünk, mivel még csak most kezdődött a sorozat. Nem lehet összehasonlítani ezt a meccset a Real Sociedad elleni hétvégi döntetlennel. A Milan jól megszervezte a játékát. Az ilyen meccsekből tanulni kell, főleg, hogy rögzített szituációból kaptunk gólt” – mondta Valdés.

 

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: dvsc15 (2011-09-14)
Megtekintések száma: 557 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Statisztika
Cikkeim [73]

Chat

Copyright MyCorp © 2024