Csütörtök, 2024-03-28, 2:56 PM
AC Milan
 
Főoldal

AC Milan himna

Kérdések
Ki a legjobb játékos?
Összes válasz: 22

Statisztika

Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

Két Mattia is a felnőtt keretben

Az AC Milan hivataloson is közölte, hogy két fiatal játékossal bővült a Rossoneri kerete. A két primaverás fiatal, aki a felnőtt kerethez tartozik, Mattia de Sciglio és Mattia Valoti.

A tavalyi idényben Alexander Merkel és Rodney Strasser volt az a két fiatal, aki az utánpótláscsapat keretéből felkerült a felnőtt csapathoz, s a szakmai vezetés a szurkolók is úgy vélték: mindketten megállták a helyüket, értékes volt bemutatkozásuk a Serie A-ban, a Milanban, a felnőttek között.

Az idei szezonban De Sciglio és Valoti fog a felnőtt csapattal edzeni. Mindketten már  a felkészülési mérkőzések is bizonyították tehetségüket.

De Sciglio korábban szerepelt a Primavera csapatban, és kiváló teljesítményt nyújtott. Miután Massimo Oddo távozott, így a 18 éves védő akár a bajnokságban, akár a kupában is szerepet kaphat.

Mattia Valoti 17 éves, és idén nyáron érkezett az Albinoleffe csapatától. Hamar bizonyított a fiatalok közt, talán ennek tudható be, hogy most felkerült az első csapatba.

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: dvsc15 (2011-09-03)
Megtekintések száma: 479 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Statisztika
Cikkeim [73]

Chat

Copyright MyCorp © 2024